+36 30 340 2676 [email protected]

Az injektorról

Az injektor egy olyan elektronikus vezérlésű autóalkatrész, mely különféle érzékelői és jeladói segítségével feldolgozza a szükséges információkat, hogy azoknak megfelelően szabályozza, illetve adagolja a motorba fecskendezett üzemanyag pontos mennyiségét.

Az injektor szelepek piezo vagy elektromágneses meghajtásúak is lehetnek. Gyártásuk precíziós technológiát igényel, minőségüket elektronmikroszkóppal ellenőrzik. Élettartamuk alatt ugyanis több, mint egymilliárd nyitást és zárást kell majd végrehajtaniuk, az ezek által okozott lökéseket elviselniük. Ráadásul mindezt magas nyomás (1500-2000 bar) és hőmérséklet mellett, hiszen feladatukat az égéstér közelében látják el. A befecskendezendő üzemanyag mennyisége ugyancsak széles spektrumban mozog. A motor csúcsteljesítményen ötvenszer annyi üzemanyagot igényel, mint alapjáraton, melyet az injektornak egy hajszálnál is vékonyabb furaton keresztül kell befecskendeznie. Mindezekből adódóan érthető, hogy miért ennyire drága ez az autóalkatrész. Amennyiben meghibásodik és cserélni kell, használt BMW alkatrész beruházásával csökkenthetünk valamelyest a költségeken. Az alkatrész ára mellett ugyanis a szerviz munkadíjával is kalkulálni kell, mely szintén nem lesz túl kevés.

Hogyan veszem észre, ha nem működik az injektor?

Nem megfelelő működését elsődlegesen az fogja jelezni, ha nem megy a motor. A common rail típusú rendszereknek például nem tesznek jót a rövid menetek, vagy a gyakori hidegindítás, hiszen ilyenkor a motornak a leállításig nincs ideje üzemi hőfokra melegedni. Amennyiben az injektor elektronika megy tönkre, nagy valószínűséggel csak a teljes cserével lehet megoldani a problémát. Bizonyos esetekben megoldást jelenthet az üzemanyagporlasztó fúvóka tisztítása, a szivattyú felújítása, a befecskendezők javítása, viszont ezek is többszázezres szervizköltséget vonhatnak maguk után.

A mai injektor rendszerek nagyon bonyolult elektronikával működnek, mivel a motor teljesítményének fokozása érdekében a befecskendezést több szakaszra kellett bontania a fejlesztőknek. A korszerű dízelmotorokban ezért elő-, fő-, valamint utóbefecskendezési fázisok is vannak. Ez az jelenti, hogy az elektronikának az üzemanyagot többször, kisebb mennyiségekben kell a hengerekbe juttatnia. Egy ciklusban – amely egy másodperc ezredrésze alatt zajlik le -, akár öt befecskendezésre is szükség lehet. Használt BMW alkatrész vásárlásával valamivel olcsóbban ki lehet hozni ezen egység cseréjét, tehát meghibásodása esetén először mindenképpen érdemes bontott alkatrészek után szétnézni.